Megfelelő étrenddel a székrekedés ellen

  • 2021. 04. 18.
  • News

A székrekedés nem csak egy apró kellemetlenség, hiszen jelentősen befolyásolhatja általános komfortérzetünket. Gyakran előforduló vagy tartósan fennálló probléma esetén mindenképpen konzultáljunk orvosunkkal vagy gyógyszerészünkkel, de fontos tudnunk, hogy a székrekedés megelőzésében a helyes táplálkozásnak és a rendszeres folyadékpótlásnak óriási szerepe van. Az alábbi gyűjtemény ebben nyújthat segítséget.  

 

Folyadékbevitel

Egy felnőttnek legalább napi 2 liter víz fogyasztása javasolt, ami nem csak a székrekedés megelőzését támogatja, de alapvető fontosságú az egészségünk és a jó közérzetünk megőrzésében. A mértékletes kávéfogyasztás ugyancsak segítheti a belek működését, mert a kávé hatására gasztrin szabadul fel, ami stimulálhatja a belek működését. A hatékonyságát azzal is segíthetjük, ha a reggeli mellé fogyasztjuk, így az étellel együtt még jobban serkentheti a bélmozgást. Székrekedés esetén érdemes zöld teát is fogyasztani, üdítők helyett pedig a kókuszvíz ajánlott. 

Magvak és hüvelyesek

A chia mag rosttartalma kiemelkedően magas, az elkészítésekor pedig magába szívja a folyadékot, majd megduzzad, és kocsonyás állagú lesz, ezáltal még hatékonyabban segítheti a bélsár távozását. Jó választás lehet a pisztácia fogyasztása is, amelynek probiotikumokhoz hasonló tulajdonságai támogathatják a bélflórát. A teljeskiőrlésű gabonafélék magas rosttartalma ugyancsak mozgásra ösztönözheti a bélrendszert.

Gyümölcsök

A gyümölcsök közül a magas rosttartalmúak, így például a kivi és a citrusfélék (narancs, mandarin, grapefruit) különösen ajánlottak, mert stimulálhatják a vastagbelet, és hozzájárulhatnak a bélflóra megfelelő működéséhez. A banán ugyancsak segítheti a megfelelő bélműködést, akárcsak a körte. Székrekedés esetén az aszaltszilva vagy az aszaltszilvalé enyhíthetik a problémát.

A joghurt és a barna rizs

A joghurtban lévő probiotikumok is hozzájárulhatnak a bélflóra helyreállításához, és segíthetik a rendszeresebb székletürítést. Az étkezésbe érdemes beiktatni továbbá a barna rizst is, amelynek ugyancsak magas a rosttartalma.

 

Forrás: https://benu.hu/cikk/legjobb-etelek-szekrekedes-ellen/